A gulyáslevest, mint magyar ételkülönlegességet dicsérik világszerte, és az sem számíthat véletlennek, hogy a magyar történelem egy egész korszakát is úgy emlegetik, mint a "gulyás-kommunizmus" idõszakát. A gulyás szó eredetileg csak marhapásztort, csordást jelentett a magyar nyelvben, de idõvel egy étel is gulyáshús lett - azaz olyan étel, amit a marhapásztorok, gulyások készítettek. Napjainkban a gulyás mindkettõre vonatkozhat, az emberre és a levesre is. (Persze ezt egy magyar anyanyelvû embernek kár is magyarázni, hiszen elég hamar megtanulta ezt a beszéddel együtt).
A középkor óta a XIX. század közepéig, a Puszta hatalmas marhacsordáknak adott otthont. A marhákat tízezrével hajtották Európa legnagyobb marhavásáraira, Morvaországba, Bécsbe, Nürnbergbe és Velencébe. És a marhapásztorok mindig gondoskodtak róla, hogy mindig legyen egy "beteges" állat, amelyet útközben sajnálatos módon le kellett taglózzanak. Ennek húsa adta számukra a pompás gulyáshús alapanyagát.
Egészen a XIX. századig, a magyar nemzeti öntudat megerõsödésének idõszakáig, nem is került ki a pásztorok bográcsából, ekkor jelenik meg elõször a gazdagabbak konyhájában is. A magyarok úgy érezték, hogy kulturális értékeik kerülnek veszélybe a római szent birodalom és az anyja halála után, 1780-ban trónra kerülõ II. József messzire ható reformjai nyomán. Ennek eredménye volt, hogy minden, ami nemzeti jellegû volt, fontossá vált számukra. Kötelességgé vált a magyar nyelv védelmezése (akkoriban a német volt a hivatalos nyelv), fontossá vált a magyar tradicionális táncok megõrzése és továbbadása, a magyar nemzeti ruházat, a népviselet megtartása. A magyarok szerették volna kivívni függetlenségüket, megóvni magyar nemzeti arculatukat, mindenben, még a konyhamûvészetükben is, és ekképpen a gulyás nagyon divatossá vált. Azt az ételt, melyet eddig csak a pásztorok fogyasztottak, fakanállal és a közösen használt bográcsból kimerve, most már az uradalmi, majorsági házakban szolgálták fel, elegáns asztalok mellett, porcelán terítékkel és ezüst étkészlettel díszítve. Innen jutott tovább - vagy mondhatjuk úgy is vissza - a Nagyalföldtõl távolabb lakó, egyszerû nép asztalára is, ahol végül is közös tulajdonunkká vált.
A gulyáslevest nagyon sokféle módon el lehet készíteni, és valamennyinek szenvedélyes támogatói vannak. Abban azonban valamennyien egyetértenek, hogy a szakácsnak nem szabad spórolnia a hússal és a krumplival. Semmi szín alatt nem szabad lisztet használni a leves sûrítéséhez. Amennyiben a leves, aminek meglehetõsen sûrûnek kéne lennie, kissé hígnak tûnne, akkor néhány kanál paradicsompasztát adhatunk hozzá - azonban csak óvatosan, nehogy túl savanykássá váljon tõle az íze! Az õrölt paprika, melybõl amúgy is sokat használnak a fõzés során, szintén segíthet a leves sûrûségének elérésében.
Ez az oldal a
címen található
anyag magyar változata.
Ha angolul szeretné olvasni klikkeljen a hivatkozásra.
2002-11-21
Ha ezzel a fordítással kapcsolatosan megjegyzése van, kérem ossza meg velem.
Segítségre van szüksége? (Könnyû és pénzébe sem kerül!)
Kérdése van? Küldjön levelet az elsõ oldalon található címre!